Blog

A kollagén ital megelőzi a ráncokat vagy a meglévőket halványítja?

2021.09.17 22:59
A kollagén ital megelőzi a ráncokat vagy a meglévőket halványítja?

A folyékony kollagén sokaknál ma már olyannyira része a mindennapos bőrápolási rutinnak, mint a szérumok vagy a hidratáló, csak épp ezt nem a fürdőszoba polcáról emeljük le, hanem a hűtőből kapjuk elő.

De vajon mindenki tudja, hogy mit is tesz valójában a folyékony halkollagén? Te tudod, hogy hány éves kortól érdemes fogyasztani kollagént és miért? Egyáltalán miért van ennyi kollagén kapszula és ital a piacon, hát nem mind ugyanazt tudja?

Kollagén vélemények – kinek mi a tapasztalata?

Viszonylag kevés az olyan influencer, aki úgy reklámoz kollagén italt, hogy már nemcsak apróbb szarkalábai vannak, hanem igazi, mélyen húzódó ráncai is. Kétségkívül hitelesebb lenne mondjuk egy negyvenes nő arcán és testén végigkövetni a változást egy kollagénkúra során, azonban nincsen azzal se semmi baj, ha egy húszas évei végén járó lány fogyaszt kollagént, hiszen ez már az az életkor, amikor elkezd lelassulni a szervezet kollagéntermelése.

A kollagént ugyanis elsősorban a megelőzés miatt javasolt fogyasztani, ugyanakkor azonban segíthet a meglévő bőrproblémák csökkentésében is. Megközelítőleg 25 éves kor után kezd el szépen lassan megcsappanni a kollagénünk mennyisége, majd onnantól kezdve aztán évről évre egyre kevesebbet termel belőle a szervezet. Ennek pedig szemmel látható eredményei a ráncok megjelenése mellett, hogy a bőr fokozatosan egyre petyhüdtebb lesz, megereszkedik és szárazabbá válik.

Ezért van az, hogy ahány ember, annyi különböző vélemény van a kollagén fogyasztásával kapcsolatban, hiszen nem lehet összehasonlítani egy huszonéves tapasztalatait egy ötvenes éveiben járó kollagénfogyasztó tapasztalataival. A hasonlítgatás helyett inkább arra koncentrálj, hogy a saját bőröd aktuális állapotát minél tovább meg tudd őrizni a lehető legtermészetesebb módon, hiszen a bőr külső ápolása mellett az is nagyon fontos, hogy hogyan táplálkozol, mennyi vizet fogyasztasz, ami mellé aztán még ilyen „trükköket” is be lehet vetni, mint például a folyékony halkollagén fogyasztása!

 

 

Vajon egy kollagén kúra felér egy bőrfeszesítő kezeléssel?

A kollagén nem úgy működik, hogy a hatására pillanatok alatt radikálisan megváltozik a bőr állapota, hiszen időre van szükség ahhoz, hogy beépülhessenek a hatóanyagok, a folyékony kollagén fogyasztása ezért kúraszerűen ajánlott. Talán ez is az egyik leggyakoribb kérdés, amivel hozzánk fordultok, hogy mennyi kollagént is kell elfogyasztani, illetve lehet -e állandóan inni.
Mi 2-3 üveg kollagén ital elfogyasztását szoktuk javasolni, amelyet az év bármely szakában meg lehet tenni, de természetesen annak sincs akadálya, hogy valaki minden nap iható kollagént vegyen magához. Ha például valaki ódzkodik a komolyabb esztétikai beavatkozásoktól, mert fél az esetlegesen nem tetsző eredménytől vagy a túl drasztikus változástól, akkor feltétlenül érdemes élni a folyékony kollagén bőrfeszesítő hatásával, hiszen egy ilyen kúra bőven felérhet egy hatékony bőrfeszesítő kezeléssel.

Így válassz kollagénes készítményt!

Persze az is nagyon fontos, hogy a kollagén-peptid mellett mi van egy kollagén italban és persze nagyon sok múlik a benne lévő kollagén mennyiségén is.
Nagyon jó, ha van hialuronsav, biotin és C-vitamin is a kollagén italban, de persze sok bőrszépítő hatóanyaggal fel lehet még turbózni. Sőt, ma már akár cukormentes kollagén italt is tudsz választani, így még könnyebben be tudod illeszteni a diétádba!